Kell valami,ami egy kicsit kimozdít a nyomorúságomból.Egy egészséges embernek is kell valami,ami ad egy kis boldogságot,ami kimozdítja a hétköznapokból.Hát még egy krónikus betegségben szenvedőnek,aki egyfolytában azzal van elfoglalva,hogy milyen vacak az élete és szinte állandó fájdalmakkal él.Ja!Ez én vagyok!Furán hangzik,de nekem ez a motorozás.Miután fel kellett adnom a munkámat és a szeretett sportomat,belesüllyedtem az önsajnálatba elég durván.De az vesse rám az első követ,aki nem így tett volna,miután megtudja,hogy lupuszos és az eddigi élete ugrott.Aztán ,amikor fizikailag jobban lettem és egyre több jó napom volt,jött az érzés,hogy egy régi álmomat teljesítenem kell,ha már így alakult.Mindig szájtátva néztem a gyönyörű motorokat,ahogy brutál hanggal elhúznak az utcán.Szóval nekiugrottam.Nem volt egyszerű.Volt,hogy durva migrénnel vagy fájó izmokkal szenvedtem végig a rutinpályát.De akkor is megakartam csinálni!Egy kicsit tovább is tartott,mint gondoltam.És nem is azt a kategóriát csináltam meg,amit szerettem volna,de meglett!És nem csalódtam!Ha motoron ülök nem vagyok beteg,nem egy testével,hajával elégedetlen nő vagyok,hanem egy vagány motoros csajszi!Akkor nem fáj semmi.Kiürül a fejem és csak az útra koncentrálok.Nem arra gondolok,hogy milyen munkám lesz vagy meddig kell ezzel a vacakkal élnem.Nem gondolok a fájdalmakra,a szenvedésre.Csak suhanok!Az igaz,hogy másnap lerottyanok,de nem érdekel.Lupika szokjon hozzá,hogy ilyenek is vannak!És örülök,hogy sikerült plusszt hozni az életembe,mert az elmúlt négy év csak lemondással járt.És nem,nem vagyok boldog,mert ettől függetlenül az SLE beárnyékolja a mindennapjaimat,de van valami,ami egy kis boldogságot ad,még,ha rövid időre is.Igaz nem mindig tudok motorozni,mert nem mindig vagyok olyan állapotban.A motorom már három hete a teraszon áll,mert nem tudtam vele menni.Nem bírom az időjárásváltozást,ezért fájt mindenem.De tudom,hogy jobban leszek és akkor várnak a kanyargós utak!

Mostanában egész jó passzban vagyok.Járok angolt tanulni és elkezdtem egy számítógép kezelői tanfolyamot.Hátha így könnyebben találok munkát.Azért egy kicsit bevagyok rezelve.Mert oké,hogy most jól vagyok,de köztudott,hogy ez a betegség eléggé kiszámíthatatlan.Mi van,ha elmegyek valahova dolgozni ,aztán egyszer csak arra kelek reggel,hogy nem tudok bemenni dolgozni.Biztos marhára fognak örülni.Na,de!Ezt most hagyjuk.Pozitív gondolkodás!Vagy legalábbis próbáljuk meg.Szóval!Minden rendben lesz. Egyszer tünetmentes leszek,lesz egy jó melóm és csók!Na ezt a pozitivitást kéne valahogy megőrizni,de valahogy a depi mindig lehúz a mélybe időről-időre.De ez a tanulás most feldobott.Talán látom a fényt az alagút végén.Tudom,hogy nehéz,de meg kell próbálni új utakat keresni,ha a régiek nem működnek.Fel kellett adnom a kutyakozmetikát,de bízom benne,hogy találok valamit,amit hasonlóan fogok szeretni.Talán nem az volt az én utam.Pedig az életemet rátettem volna,hogy engem az isten is kutyakozmetikusnak teremtett.De ezek szerint mégsem.De kell találnom valamit,mert így be fogok golyózni.Szóval most okosodom,hátha ezáltal találok valamit.

Elegem van.Elmúlt éjfél én meg itt ülök a kanapén és bőgök.Én nem ezt az életet akarom.Tényleg ennyi?Telefon kapkodásra leszek jó?Vagy hogy tologassam a papírkupacokat?Kibaszottul elegem van ebből az egészből!Kérem vissza az életemet,mert ez ez nem az enyém.Kérem vissza a munkámat,a kutyáimat,akiket időről időre széppé varázsoltam.Kérem vissza a testem,amiért keményen edzettem.Kérem vissza a hajamat,mert ezt a rövid drótot már nagyon utálom.És már ebből is elegem van,hogy egyik nap egész pozitív vagyok,másnap meg megakarok halni.Hát ki tudja ezt követni.És megint csak felvetődik a kérdés.Miért pont én?Egyszerűen nem tudok ezen túllépni.

Ma bementem a rehabilitációs központba,rohadt nagy álmokkal,hogy majd szembejön velem álmaim állása.Na jó nem,de azért többet vártam annál,mint ami volt.Kiderült,hogy információimmal ellentétben semmiféle ingyenes tanfolyam nincs.A csávó majdnem a képembe röhögött,amikor rákérdeztem.Elővett egy vastag mappát,amit elkezdett lapozgatni,közben kitöltetett velem egy papírt,adatokkal,meg végzettséggel,meg hogy milyen munkára gondoltam.Aztán talált egyet.Telefonos adminisztrátor a 6.kerületben.Az Egyesület a sérült emberekért nevű szervezet keres alkalmazottat.Sérült ember?! Hogy én?Rendben van,hogy nem vagyok a toppon,de hogy sérült?Na az azért már csak nem!Azért vacak ezzel szembesülni.Két éve még én voltam Kőbánya legjobb (van itt arc!!)kutyakozmetikusa,reggeltől estig dolgoztam,most meg?Esetleg elbánok egy telefonnal? Fasza!Kettős érzéssel jöttem haza.Ok! Valami elkezdődött.Mondjuk nem gondoltam,hogy az első állásajánlat lesz álmaim melója.Azt hiszem hétfőn felhívom ezt a sérültes történetet,bár már most tudom,hogy nem fog tetszeni.Meg messze is van.Na jó lehet,hogy ez mind csak kifogás.De valahogy nem kapott el a kíváncsiság.

Talán.Leszázalékoltak.De szarul hangzik!36 éves vagyok és roki?!Hát nem egészen így képzeltem az életem.Kemény 28 350 ft-ot kapok.Óriási összeg!Viszont!Ha bemegyek a rehabilitációs központba,tudnak ajánlani tanfolyamokat vagy munkákat.Hát majd meglátjuk.Talán találok valamit,amit szeretek csinálni és segít fölállni a padlóról.Mert ezt a padlót már rohadtul ismerem. Minden egyes repedését. Csak félek,mert egy kicsit antiszoc lettem.Félek,hogy idegen emberekkel kell dolgoznom.De hát ugye ki kell mozdulni a komfortzónából,ha változásokat akarunk...Szabályokat kell betartani,valaki megmondja,hogy mit csináljak..Hát kíváncsi leszek.Egy próbát persze mindenképp megér.Elegem van az itthon ülésből.Ülésből? Szerintem többet dolgozok itthon,mint egy munkahelyen.És a hócipőm tele van azzal,hogy mindenki úgy jön haza,mint ha szállodába jönne.Ledobja magát a tv elé vagy megeszi a kajáját, utána otthagyja a tányérját és csók!A házirobot majd elpakol mindent. Végül is azért van itthon.Hát a nagy ...!Valahogy az az érzésem,hogy már nem is azért vagyok itthon,mert beteg vagyok,hanem,hogy rendben tartsak mindent és mindenki életét kényelmessé tegyem.Na de velem mi lesz?! Elmegyek dolgozni és én is úgy jövök haza,mintha szállodába mennék.Nincs kaja? Upsz! Dolgoztam. Nincs tiszta ruha? Upsz! Dolgoztam. Nincs kitakarítva? Upsz! Dolgoztam. Ez persze az én hibám is,hogy hagytam,hogy így alakuljon.Hagytam a családomat elkényelmesedni.Most meg már nehéz visszafordítani.És én is belekényelmesedtem ebbe a helyzetbe.Főállású háztartásbeli lettem.De ennyi az életem?Öreg koromban(ha lesz egyáltalán olyan) majd arról mesélek,hogy milyen királyul tudtam fugát tisztítani? Ennyi lenne?

Minden újévkor úgy indulok neki,hogy na most meggyógyulok.Ez az év más lesz!És persze nem változik semmi.Ez volt a negyedik karácsonyom Lupival.Azért tudom ennyire,mert emlékszem,hogy a családi összeröffenésre készültem,amikor rohadtul elkezdett fájni a csuklóm. De gondoltam ,azért,mert sokat dolgoztam.Mindenki az utolsó pillanatban akarta széppé varázsoltatni a kutyáját.Ami remélem sikerült is.De ilyen ez a szakma.Ilyenkor mindenki halálra dolgozza magát.Aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés.Meg a sütés-főzés.Tudom,hogy elkéne ezt engednem,de nem tudom nem számolni,hogy ez már a negyedik karácsony.És valahogy nem tudom elhinni,hogy lesz ez még máshogy is.Túlságosan beleragadtam ebbe.És persze fizikailag és lelkileg sem érzem úgy magam,hogy eltudjam felejteni.Hát ennek sosem lesz vége? Mert már rohadtul unom!Szeretnék ott tartani,hogy azt számolom,hogy ááá,ez a negyedik karácsonyom,hogy tünetmentes vagyok.Úgy érzem elment a fiatalságom erre a vacak betegségre.Lupikára pazaroltam a fiatalságomat!"Kibírni mindent ,és menni mindig tovább,akkor is ,ha nem élnek benned már remények és csodák." Valahogy tetszik ez az idézet.Magaménak érzem. És igen. Mindig megrázom magam és megyek tovább.Mert muszáj.

Hm...Rég nem írtam.Valahogy nem éreztem rá késztetést.Gondoltam már minden rendben,nincs miről írni.De ahogy apósom mondaná:a kutya mindig szarik valamit.Már kezdtem elhinni,hogy egyszer talán tünetmentes lehetek és minden visszaáll a régi kerékvágásba.Mindig a nyártól várom a csodát.Na!Ez megint nem jött be.Kiderült,hogy kezdődő szürke hályogom van.A medrol áldásos hatása.Fasza!Még nem kell megműteni,de a látásban már zavar.Lemondtam a kutyanyírásról,az edzésről,de örültem,hogy legalább vezetni tudok.Szóval legalább a gyerekek dolgait tudom intézni.Tudok értük menni a suliba,viszem őket edzésre.Na,de meddig!Ha nem tudok vezetni,abba belehalok.Én még a wc-re is autóval mennék,ha beférne a házba.Mondjuk a motor befér......:) Én és a buszozás,az két külön világ.Szóval most megint kezdek magam alatt lenni.Mindig próbálok pozitív lenni,hogy ne rántson magával a depresszió,de így kurva nehéz és mindig közel állok ahhoz,hogy föladjam az egészet.Ilyenkor mindig előjön,hogy miért kaptam ezt az egészet?!Unom már!Ennek sose lesz vége?Vissza akarom kapni a régi életem!Ha nem lenne a két gyerekem,már biztos befejeztem volna földi pályafutásomat.És ilyenkor hiába vigasztalnak,hogy másnak sokkal rosszabb.Szarok rá!Nem érdekel más.De gondolom,mint mindig ,megint megrázom magam és fölállok.Mert muszáj.Ezredszerre is muszáj.

Ma jó napom volt.Egész nap kertészkedtem,takarítottam,tettem-vettem.Valahogy elkapott a fészekrakó ösztön.És jó volt,hogy volt erőm.Igaz,hogy a végére elfáradtam,de akkor is megtudtam csinálni.Szeretem az ilyen napokat.Ilyenkor látom a fényt az alagút végén.Kezdem azt hinni,hogy azért kaptam ezt a betegséget,hogy megtudjak állni.Ugyanis én régen mindig pörögtem. Egyszerűen képtelen voltam nyugton ülni a seggemen.Állandóan takarítottam,ha éppen nem dolgoztam vagy edzettem.Úgyhogy tuti ez azért van,hogy megtanuljak pihenni.Még mindig csinálnám a dolgaimat,de tudom,hogy ha nem hagyom abba lehet,hogy holnap nem tudok kimászni az ágyból.Azt pedig nem szeretném,úgyhogy leültem a géphez egy tál felkockázott sárgadinnyével.És megpróbálok nem körülnézni,mert akkor látom,hogy mit kéne még csinálni.És közben mantrázom:Ez a munka megvár.Ez a munka megvár....Tudom!Ez egy kicsit beteg!De ilyenkor látom a régi önmagam és ez reménnyel tölt el,hogy talán még visszakaphatom a régi életemet,ha nem is teljesen,de legalább részben.Igaz most már nincsenek öt meg tízéves terveim,csak kb.hónaposak,de már nem rettegek attól,hogy megint nyomi leszek.Jó lenne már kilábalni ebből a lupusz nevű borzalomból.

Hát igazából azért nem írtam,mert semmi új dolog nem történt.Még mindig félek a nyártól.Nemrég lemotoroztunk egy barátommal a Velencei-tóhoz,ami iszonyat nagy élmény volt.Fél órán keresztül csak vigyorogtam a a bukósisak alatt.Na de amikor megláttam a korzón a sok fürdőruhás embert!Akkor jött a felismerés,hogy nemsokára fürdőrucira kell vetkőzni,amit én nem akarok.Nem akarom undormány fehér testem közszemlére tenni.Majd megpróbálom ellógni azzal a dumával,hogy nem mehetek napra (ami igaz is),úgyhogy minek vegyek fürdőruhát.Régen alig vártam,hogy barna izmos testem megmutogassam,most meg szívem szerint elbújnék egy barlangban mondjuk úgy szeptemberig.Régen mindig vártam a nyaralásokat,hát most baromira nem vagyok feldobva.Tudom ne a múltba éljek,örüljek a jelennek.De mostanában nem nagyon tudok minek örülni.Na jó,ez a motorozás kib....ott jó volt.!Teljesült egy kis álmom.Mindig is vonzottak a szép motorok.Szájtátva nézem őket mindig.Agárdi utunk során találkoztam egy nagyon pozitív és szerintem nagyon bölcs emberrel.Szeretek ilyen emberekkel beszélgetni.És nála megvilágosodtam.Kéne találni valami jó kis itthonról végezhető melót.Mondjuk,amihez használhatnám a még hiányos angoltudásom.Na persze ehhez még tanulnom kell,de legalább felcsillant valami.De biztos van másfajta meló is,amit itthonról lehet csinálni.Asszem ezen a vonalon fogok elindulni.

Tegnap este úgy feküdtem le,hogy fájt a fejem.Gondoltam nem veszek be bogyót,reggelre majd elmúlik.Hát nem múlt el.Egész nap csak nyúltam ,mint a takony.Régen sosem fájt a fejem.Évente egyszer volt migrénem,aztán ennyi.Most meg,ha fúj a szél,azért fáj,ha esik,azért fáj,ha süt a nap,azért fáj.Hát komolyan mondom elegem van.Ha esetleg nem fáj semmi a testemben,akkor a fejem fáj.Rosszabb vagyok,mint egy nyugdíjas.Most már tényleg kezd elegem lenni.Hát igen!Közeledik a nyár.A vámpíroskodás az árnyékban.De szupi lesz!Ilyenkor azért eszembe jut,hogy ha lesz egy munkahelyem és mondjuk szarul vagyok,vagy fáj a fejem,akkor mi van.Nem megyek dolgozni?Vagy végigszenvedem a napot?Biztos rohadtul fogják értékelni.Az a baj,hogy állandóan rágódok valamin,amin amúgy nem is kéne ,és ez biztos nem tesz jót a gyógyulásnak.Persze könnyű mondani,hogy ne rágódjak,de mit csináljak,ha ilyen vagyok.Mindig már előre görcsölök mindenen.A munkán,a nyáron,a gyerekeken,....valamit mindig találok.Mindig olvasok ilyen okosságokat,hogy élvezni kell a pillanatot,meg a mának élni,meg hasonlók,de nekem ez nem megy.Sajnos.Pedig jó lenne csak úgy szarni bele mindenbe.Na majd egyszer ezt is megtanulom,hogy hogy kell.